2012. január 31., kedd

Fluor, az idegméreg, fogpasztánkban és vizünkben

A fogszuvasodás civilizációs népbetegségnek számít napjainkban. Kialakulásában szerepet játszik a szájhigiénia, az étkezés gyakorisága, étkezési szokásaink, a nyálkiválasztás és az öröklődés. Az igazi probléma viszont a finomított szénhidrátok, és az iparilag előállított cukorféleségek fogyasztásában keresendő. De mit ajánl a mai fogápolás a probléma kezelésére? Fluor tartalmú fogkrémeket, holott köztudott hogy a fluor egy igen agresszív és mérgező elem.

Felejtsük hát el azt a tévhitet, hogy a fluor jót tesz a fogainknak. Rengeteg kutatás igazolja ennek az ellenkezőjét. A fluor egy méreg, ami egyaránt káros a testednek, agyadnak és meglepő módon akár a fogaidnak is. És habár természetes élelmiszerekben is előfordul szerves kötésben, az izolált kémiai folyamatok eredményeként előállított fluor már teljesen más hatást gyakorol szervezetünkre. A kutatások szerint a fluor erősebb méreg mint az ólom és alig kevéssel mérgezőbb nála az arzén.

Az egyik legaktívabb kutatási terület a fluorral kapcsolatban, az agyat károsító hatása. Mind állatkísérletek, mind pedig embereken végzett kutatások bebizonyították, hogy gyermekeknél bizonyítottan csökkenti az IQ-t.

Ezen túl azonban számos egyéb problémát okozhat, hogy csak néhányat említsek: károsíthatja a fogképző sejteket, vesekárosodást okozhat, a pajzsmirigy működését rombolhatja, csökkentheti a csontok szilárdságát, sőt a csontrákkal és húgyhólyagrákkal is összefüggésbe hozták.

Olyan rengeteg kutatás igazolta már ennek az anyagnak a káros mivoltát, hogy teljesen érthetetlen hogy mégis ilyen széles körben és dózisban továbbra is alkalmazzák. Ma egy átlagos drogériában nem vagyunk egyszerű helyzetben, ha fluor mentes fogkrémet keresünk. Ennek ellenére próbáljunk mégis találni ilyet, különösképpen ha gyermekünknek keresünk fogkrémet. Köztudott hogy a gyerekek lenyelik a fogkrémet, ami semmiféleképpen nem tesz jót nekik. Persze az értelmesebb fogorvosok már nem ajánlanak gyerekeknek fluor tartalmú fogkrémeket. Egy átlagos nagyságú fogpasztás tubusban egy normál testtömegű (28 kg) 9 éves gyerek halálához elegendő mennyiségű (140mg, azaz 5mg/kg) fluor található.

A fluorozott ivóvíz rendkívül káros voltát, a fentiek tükrében azt hiszem nem kell már hosszasan ecsetelnem. Ez elsősorban más országokban (pl USA) probléma, hiszen térségünkben szerencsére nem fluorozzák az ivóvizeket. Ezért kell mégis foglalkozni ezzel, mert nagyon sok ásványvíz tartalmazza ezt az elemet. Tanácsos tehát vásárlás előtt átnézni a címkéket és lehetőleg elkerülni az ilyen vizeket.

Aki nem hiszi el, hogy mennyire veszélyes anyag a fluor, az nézze meg a Wikipédia oldalon az ide vonatkozó szócikket: http://hu.wikipedia.org/wiki/Fluor Akit pedig részletesebben érdekel a téma, angol nyelven a www.fluoridealert.org oldalon informálódhat.

Fluormentes és xylitet tartalmaz
A jó hír, hogy vannak olyan fogkrémek a kereskedelmi forgalomban, amelyek nem tartalmaznak fluort. Az általam használt fogkrém, amelyet saját üzletemből vásárolok, különleges összetétele, természetes hatóanyagai, természetes édesítő, konzerváló, habosító, színezőanyagai rendszeres használat esetén biztosítják a fogak és a fogíny tökéletes ápolását. Antibakteriális hatású természetes hatóanyagok: borsmenta, ánizs, fahéj, szegfűszeg, zsálya, petrezselyem olajok.

A xylit hatása a fogakra

A xylit fogakra gyakorolt kedvező hatását az 1970-es években kezdték vizsgálni a finnországi Turku város egyetemének fogorvosi karán. Kimutatták, hogy a xilit hatékony ellenszere a fogszuvasodásnak.
Ennek magyarázata, hogy ellentétben a különböző fajta cukrokkal, a xilitet kémiai összetételénél fogva a száj baktériumai nem tudják tápanyagként hasznosítani, így nem jön létre a fogak romlásáért felelős savtermelés sem. A xilit rendszeres fogyasztása csökkenti a száj káros baktériumainak mennyiségét, a lepedékképződést, lassítja a fogkőképződést, valamint serkenti a nyálelválasztást.

A legutóbbi kutatások szerint a xilit nem csak a fogszuvasodás megelőzésére képes, hanem a már károsodott fogzománc helyrehozására is.

A xilit rendszeres használata elősegíti a fogzománcból kivont ásványi anyagok visszaépülését különösen az éppen kialakulóban lévő kis lyukak esetében. Mivel a szájban lévő lepedék pH értéke nem csökken, az ásványi anyagok kioldása is megakadályozódik, sőt bizonyos esetben a lyukak belső felületének erősítésével az anyagok visszaépülése is megvalósulhat.

Tehát a xilit jelentős mértékben segíti fogaink épségének megóvását, mivel:
- megakadályozza a szájban lévő baktériumok savtermelését,
- csökkenti a lepedék lerakódását
- lassítja a fogkőképződést
- segíti az ásványok visszaépülését a fogzománcba

Ugyanakkor létezik lehetőség az általunk felhasznált víz tisztítására is. Erről a "Töltsünk tiszta vizet a pohárba" bejegyzésemben írtam már.

Részletek a termékekről (fogkrém, víztisztító és/vagy bármi más) és a témáról: pepino78@gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése